2012. február 26., vasárnap

Tavaszváró zöldségleves teljes kiőrlésű házi tésztával

Tegnap végre napsütésben, a tavasz illatát belélegezve mentem ki a piacra. Egy idős nénitől vettem leves zöldséget. Volt benne pici darab kelkáposzta, karalábé, zeller, sok répa, petrezselyemgyökér. Megtisztítottam őket, kockára és karikára vágtam, egy kevés olíva olajon megfuttattam mindet. Borssal és borsikafűvel fűszereztem, sóztam és felengedtem vízzel. Beledobtam egy kissé fonnyadt zöldpaprikát is, és ki nem maradhatott az egy fej vöröshagyma sem. Amikor már majdnem készre főttek a zöldek, beletettem a reszelt tésztát és készre főztem. Erős Pistával ettem.
A reszelt tésztához 1 tojáshoz annyi teljes kiőrlésű lisztet adtam, amennyit felvett. Nagy lyukú reszelőn lereszeltem és ment a levesbe.

Teljes kiőrlésű rozskenyerem

Amint azt korábban említettem, Klau barátném és én március 6-án elkezdjük az 5 napos méregtelenítést. Csak rozskenyeret lehet majd enni a meghatározott ivólevek mellé. Úgy gondoltam, hogy magam sütöm meg majd a kenyeret, mert abban tuti nem lesz adalékanyag.
Ma megsütöttem a "próbakenyeret", és nagyon finom puha és ízletes lett.
45 dkg teljes kiőrlésű rozslisztet és 10 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet összekevertem. Beletettem 2 teáskanál sót, 1 evőkanál cukrot (csak az élesztőgombák kedvéért), őrölt köményt, fél csomag friss élesztőt és 3 ek olíva olajat. 1 dl langyos tejjel és annyi langyos vízzel tésztát gyúrtam belőle, hogy kellemesen lágy lett. Olíva olajjal kikent formában hagytam pihenni fél órán át, majd megsütöttem 180 fokon 35-40 perc alatt. A formában hagytam picit hűlni, ruhával letakarva. Aztán kiszedtem belőle, és betekertem konyharuhába.Teljes kihűlés után nejlonzacsiba tettem, hűtőben tárolom.

2012. február 25., szombat

Hawaaii szójaszeletek

Bizony javában tart a böjt. Névnapomra nővéremtől mindenféle finomságot kaptam, amiket még sosem próbáltam ki. Így tette be lábát konyhámba a szójaszelet.
Ebédre vártam őket, és hawaaii karajszeletet készítettem nekik. Mert ők persze nem böjtölnek. De hogy nekem se legyen kevésbé rossz ebédem, a szójaszeleteket hasonlóképp készítettem el.
5 dkg-nyit kimértem a szójaszeletkékből, és leöntöttem őket forró, grillfűszeres vízzel. Ebben a lében áztak majdnem két órát.

 Ekkor kinyomkodtam belőlük a felesleges vizet és egy olíva olajjal kikent hőálló tálba rendezgettem. Egy doboznyi, enyhén cukrozott lében eltett ananászbefőttet osztottam el rajta.

Rátettem egy felszeletelt mozzarellagolyót és pirosra sütöttem.


 Rizskeverékkel tálaltam, adagonként 5 dkg-ot számoltam. A rizskeverék parboiled, vadrizs és barnarizs összetevőkből állt. Nagyon ízletes volt. És ami nagyon tetszett ebben az ételben, hogy a szójaszeletek textúrája valóban a húséra hasonlított. Ez az adag háromszori ebédem lett.
És ugyanez az étel, csak karajszelettel:
A karajszeletre tettem füstölt pulykasonka szeleteket, rádobáltam az ananászt és végül trappista sajttal szórtam meg.

Diabetikus kávétorta, avagy Éva tortája

Nemrég megismertem egy nagyon kedves asszonyt, akinek születésnapjára elkészíthettem ezt a tortát. Egyik este arról beszélgettünk, hogy nagyon rég evett már igazán finom kávékrémes tortát, és amióta cukorbeteg, még ritkábban engedhet meg magának ilyesmiket. Aztán egyszer csak kiderült, hogy két nap múlva születésnapja lesz. Titokban felhívtam a fiát, hogy rendeltek-e már tortát az ünnepeltnek. Ő pedig sajnálkozva mesélte, hogy sajnos sehol nem lehet kapni normális, ízletes diabetikus tortát, így nem rendeltek neki még semmit. Ekkor ajánlottam fel, hogy elkészítem neki a kávékrém tortát. El is kezdtem agyalni, hogy milyen is legyen az a torta. És megszületett a gondolat. Nemcsak diabetikus lesz, hanem piskótáját teljes kiőrlésű liszttel fogom elkészíteni. És az ünnepeltről elneveztem Éva tortának.
A torta egyik tésztája nem más, mint egy foltos piskóta.


Ebben a teljes kiőrlésű  liszt mellett mandulaliszt van, és glukononnal édesítettem. A másik tészta egy egyszerű diabetikus piskóta felvert lap, természetesen teljes kiőrlésű liszttel.

Egy főzött, kávéval ízesített, tejszínnel dúsított krémmel töltöttem be. Tetejét diabetikus csokoládéból készített díszekkel, kávés tejszínhabbal tettem még szebbé. Kakaóporral hintettem meg.

Egy fantasztikus frissítő, tápláló reggeli

Házi sovány túrót vettem a piacon. 15 dkg-ot összekevertem egy nagy dobozos (45 dkg) sovány natúr joghurttal, belereszeltem egy almát és hozzáadtam egy szétnyomkodott banánt is. Fahéjjal ízesítettem. Két vagy háromnapi reggelinek tökéletes. Frissít, könnyedén indítja a napomat.

2012. február 24., péntek

Méregtelenítés

Klau barátném mesélt nekem a Dr.Steinberger méregtelenítő kúráról. Először csak elhessegettem a gondolatot, de aztán én is kedvet kaptam hozzá. Március 6-án kezdjük, 5 napig fog tartani. Akkor már túl leszek a nagy születésnapi zabáláson, és végérvényesen is beköszönt a tavasz. Az pedig szinte kívánja, hogy megszabadítsuk magunkat a felgyülemlett mérgektől. Ehhez pedig hozzá párosítom a 40 napos böjtöt is.
A gyümölcs és zöldséglevek mellé csak rozskenyér fogyasztható az 5 nap alatt. Hétfőn sütök is egy rozskenyeret, megpróbálok valami nagyon jó receptet összehozni. Tehát van még több mint egy hét a kúráig. Addig is előkészítem a szervezetem a nagy változásokra: a kávét fokozatosan elhagyom és felváltom zöld illetve vörös teával. Csupa vega és vegán ételt fogok fogyasztani. Az eredményekről később beszámolok.

2012. február 19., vasárnap

Ismét egy kenyér

Ma is megsütöttem kedvenc teljes kiőrlésű kenyeremet azzal a kis különbséggel vagy inkább extrával, hogy két marék retekcsírát is beledagasztottam a kenyértésztába. Íme a végeredmény... És az íze is magáért beszél.

Szuzi puncstortája

A puncstorta nálam sokáig mumus volt. Ennek csak az volt az oka, hogy az első tankonyha gyakorlaton ezt kellett elkészítenünk egyik csoporttársammal, és a fondánt picit túlszíneztük. Így csodálatos babarózsaszín helyett pink színű lett, és a tanárnőnek égnek állt tőle a haja.
Egyik ismerősöm kért meg, készítsek a lánya 16.születésnapjára egy puncstortát. És láss csodát, megszületett.
Kettő piskótakarikát sütöttem. Tojásonként 2 dkg lisztet és 2 dkg cukrot mértem ki.
Na de lássuk a 7-tojásos változatot:
A tojásokat szétválasztjuk. Kimérjük a 14 dkg lisztet, átszitáljuk, egy pici sütőport keverhetünk hozzá. 14 dkg cukrot is kimérünk, belekeverünk 1 csomag vanillin cukrot, és az 1/3 részével kihabosítjuk a tojások sárgáját. A fehérjét egy csipet sóval félig felverjük, hozzáadjuk a cukor 2/3 részét és kemény habbá verjük vele. A fehérjehabot óvatosan beleforgatjuk a sárgájás masszába, és a lisztet is elkeverjük vele. Nagy mozdulatokkal tegyük ezt, igyekezzünk ne lekeverni a habot. A 26 cm-es tortaformát kivajazzuk-lisztezzük és beletöltjük a masszát. Előmelegített sütőben 180 fokon 25 percig sütjük.

Egy tálcát meghintünk édes morzsával (kekszmorzsával), és a kész piskótát ráfordítjuk. A formában hagyjuk kihűlni. Levesszük róla a formát, kettévágjuk és lekenjük mindkét felét sárgabarack lekvárral. Az alsó felét (ami egyébként majd a torta teteje lesz) tálra rakjuk, és köré kapcsoljuk a tortakarikát.
A 6 tojásból ugyanígy elkészítjük a piskótakarikát 24 cm-es formában. Kihűlés után felkockázzuk, és ketté osztjuk, tálba tesszük.

A puncscukrot is elkészítjük. Fél kg cukrot felforralunk kb 2 dl vízzel, kis ideig főzzük, majd levéve a tűzről, belereszeljük egy citrom és egy narancs héját. Rumaromával ízesítjük, langyosra hűtjük.
Ennek felét ráöntjük az egyik piskótakupacra. A másik felét piros ételfestékkel megszínezzük, és a másik piskótahalomra borítjuk.


 Kézzel mindkettőt átforgatjuk, és az előkészített, lekvárral lekent piskótalapra rádobáljuk felváltva a kockákat.

A másik piskótalapot a lekvárral lekent felével ráfordítjuk, és lepréseljük. Jó, ha egy napot tud préselődni hűvös helyen.

A tortát átfordítjuk, így az alja kerül felülre. Felforralt, hígabb barackízzel megkenjük vékonyan a tetejét és az oldalát is. Megvárjuk, amíg megbőrösödik. 2 csomag dr.Oetker puncs ízű cukormázat (fondán híján) elkészítünk a leírás szerint, és bevonjuk vele a torta tetejét. Az oldalát pedig kekszmorzsával panírozzuk. Díszítést nem igényel, maximum a megmaradt cukormázzal csíkozhatjuk.

2012. február 15., szerda

Indiai sütőtök barna bulgurral (vega és vegán változat)

A hétvégi szülinapi ebéd alapanyagaiból megmaradt fél kilónyi sütőtök. Ebben a hideg időben jól esik a fűszeres, csípős étel, de húst nem akartam enni. Kis ötletelés, receptnézegetés. Nagyon kedvelem az indiai ízeket. A Govinda Buda étteremben egyszer ettem egy igen finom szabdzsit, és ez adta az ihletet.

Vettem fél kg burgonyát, ami megpucolva kb. 40 dkg lett, mert nem volt épp első osztályú. Ezt és a tököt kockára vágva kevés felhevített olíva olajon átforgattam. Aláöntöttem kb másfél-két dl vizet. Megszórtam Bombay masala fűszerkeverékkel (a Sparban vettem, de tuti van máshol is, Kotányi termék), és fedővel letakarva puhára főztem. Közben 2 paradicsomot és egy zöldpaprikát felkockáztam, és ezt is hozzáadtam a tökhöz. Őrölt chili paprikával hintetettem meg és sóztam is.

Amikor minden megpuhult, 10 dkg natúr joghurtban elkevertem 2 ek kókuszreszeléket és az ételhez adtam. Ha vegán módon készítjük, akkor a joghurt helyett szójajoghurtot vagy szójatejszínt használjunk. Egyet forraltam rajta és már el is készült.
10 dkg barna bulgurt leöntöttem 2 dl forrásban lévő enyhén sós vízzel, és lefedve békén hagytam. Ő saját magát megalkotja, nem kell vele csinálni semmit. Amikor beitta a vizet, akkor már tálalható is.

Szuzi csörögefánkja

Még tart a farsang, kollégáknak folyton fánkot sütök. Saját receptet alkottam, mert az eredeti csörögébe csak tojássárgája kell. A fagyasztóban hegyekben áll a tojásfehérje, és nem akartam még többet.
Szóval ez itt a Szuzi-féle csöröge.
60 dkg lisztben elkevertem 1 tk sót, belemorzsoltam 15 dkg margarint. Hozzáadtam 6 tojást, 3 cl sütőrumot (igazából nem mértem,csak löttyintettem) és jól kezelhető tésztává gyúrtam.

Kettéosztottam és vékonyra kinyújtottam. Derelyemetélővel kialakítottam a kis "szélforgó" és "masni" formákat.



Forró olajban  aranybarnára sütöttem és papírra szedve leitattam róla a felesleges olajat.


Porcukorral meghintve kínáltam.




2012. február 14., kedd

Csíráztatás

Szombat este áztattam be a kölesmagot. A retket meg vasárnap. A kölest tényleg noszogatni kell, mert így hétvégéig nem tudom leszüretelni! Kis lustaság. Bezzeg a retek, csak úgy zöldell ...



Olyan jó érzés segíteni...

2012. március 3. születésnap. És nem is akármilyen. 20 éves lesz a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztálya. 

Az 1992 januárja óta működő Osztály a gyermekkori csontvelő-átültetés legnagyobb hazai központja. Az osztályon 20 transzplantációs ágyon évente 30-40 transzplantáció történik. A betegellátás két részlegen és a szakambulancián zajlik. A szakrendelésen ellátott betegek részben a csontvelő-transzplantáció előtti kivizsgáláson ill. az átültetést követő, évekig tartó ambuláns ellenőrzésen megjelenő betegek, részben az egyéb, hematológiai betegségekben szenvedő gyermekek ellátása, gondozása, illetve az immundefektusban szenvedő, vagy immundefektus irányában kivizsgálandó betegek. Éves forgalmuk meghaladja a 2600 esetet.

Az átültetéseket többségében rosszindulatú hematológiai betegségek (akut és krónikus leukémia, limfóma), illetve más rosszindulatú daganatok, csontvelő-elégtelenség, és ritka veleszületett anyagcsere-betegségek és immundefektusok miatt végezték.

A transzplantációs tevékenység mellett az osztályon egyéb hematológiai betegségekben szenvedő gyermekeket is kezelnek. Továbbá, regionális központként több száz veleszületett immundefektusban szenvedő gyermek kivizsgálását és gondozását is végzik.

A vidéki gyermekek és szüleik részére alapítványi működtetésű apartman ház (Démétér Ház) áll rendelkezésre. A betegek az egész ország területéről, de kiemelten Budapestről, valamint Közép-, Dél- és Nyugat-Magyarországból érkeznek.
 
A Démétér Alapítványról

Az Alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a fájdalmas és kellemetlen kezelések során a legnagyobb segítő erő a szeretet és a törődés. A biztonságérzet, az odafigyelés a beteg számára létfontosságú a rák elleni küzdelemben. A másik fontos dolog a külvilág ragaszkodása, hogy megmutassuk: nem felejtettük el, visszavárjuk a betegséggel küzdő szerettünket. Munkánkkal szeretnénk hozzájárulni a kórházi közeg és közvélemény széles rétegeinek több évtizedes, a betegséggel, kezeléssel és gyógyulással kapcsolatos, gyakran a beteg szükségleteit is figyelmen kívül hagyó beidegződéseinek megváltoztatásához, a humánusabb kórházi lét megteremtéséhez.

A Démétér Alapítvány átvette a Szent László Őssejt Alapítvány szárnyai alatt elindított Démétér Program szakmai feladatait, és a megépülő Démétér Ház fenntartásával és működtetésével kapcsolatos teendőket is ellátja. 2009-ben 3 apartmannal bővítette a Démétér Házat.

A Démétér Házról

A ház 2006-ban épült, térítésmentes szállás biztosítása céljából a budapesti Szent László Kórház Csontvelő-transzplantációs osztályon kezelt gyerekeknek és családtagjaiknak. A ház 9 lakóegységből áll, ebből 1 szoba mozgássérült lakó igényei szerint, 2 mini-konyhával, csecsemőkorú gyermek ellátásához szükséges követelmények szerint került kialakításra. A házban közösségi terek, konyha, mosókonyha, tároló helyiségek szolgálják a gyerekek és a családok kényelmét. A házban kábel tv, telefon, Internet is van.

A Démétér Programról
E program hiánypótló kezdeményezés, amelynek az a célja, hogy a csontvelő-átültetésen átesett krónikus beteg gyermekek gyógyulási esélyei javuljanak, valamint az utókezelések lelki-fizikai elviselése mind a betegek, mind a család számára könnyebb lehessen.

2009. augusztusában a Vodafone Alapítvány "Többet érsz…." pályázatának elnyerésével sikerült elindítani programunkat, melynek célja: kinyújtott segítő kézzel enyhíteni a nehézségeket a transzplantáció előtt, alatt és után. A Démétér Program célja, a beteg és családja érzelmi, szociális helyzetének, életkörülményeinek javítása, a felmerülő nehézségek enyhítése. A Démétér Programot az osztály és az alapítvány munkatársai közösen végzik.

További információk: http://demeterhaz.hu/ 

Kollégáim nagyon jól tudják már, bizony szeretek sütni, főzni. Ma megkerestek azzal, hogy a március 3-án tartandó születésnapra készítenék-e valami finomságot a gyermekek részére. Ez nem is lehet kérdés. Nagy öröm számomra, ha segíthetek. És nem csak azért, mert imádok sütni, hanem azért, mert a sütésnél még nagyobb boldogsággal tölt el, ha azt látom, hogy süteményeim mind elfogynak. A csillogó szemek, a porcukros, csokis mancsok látványa, és a morzsák a tálcán... Mi másért lenne érdemes, ha nem ezért... 




2012. február 12., vasárnap

Márványsajtos csirkecombok és karajszeletek

Rita szülinapjára találtam ki ezt az ételt. Mivel nem voltam biztos benne, hogy mindenki preferálja a sertéshúst, így elővettem a fagyasztóból 2 egész csirkecombot is. Ezekről lehúztam a bőrt és kettévágtam őket. A sertéskarajt (5 szép szelet, amit szüleimtől kaptam a disznóvágás után) kiklopfoltam. Fokhagymás tejbe áztattam a kétféle húst egy éjszakára.

A tepsit kibéleltem sütőpapírral, meglocsoltam pici olíva olajjal. A húsokat besóztam és megforgatva paprikás teljes kiőrlésű lisztben, a tepsibe helyeztem.

Egy 45 dkg-os natúr joghurtba belemorzsoltam 10 dkg márványsajtot, és elosztottam a husikon.

Így kerültek alufóliával lefedve a sütőbe. Háromnegyed órát sütöttem, majd levettem róla a fóliát, rászórtam 15 dkg reszelt trappistát és visszatoltam a sütőbe addig, amíg a sajt rápirult.
Köret a husi mellé pedig a kerámia tálban sütött vegyes olíva olajos, kakukkfüves, rozmaringos zöldségek voltak.

Sárga főzelék

Sárgaborsó és sárgarépa. Nagyon egyszerű és gyors. 20 dkg sárgaborsót beáztattam éjszakára. Egy sárgarépát megpucoltam és a borsóval együtt feltettem főni annyi vízben, hogy épp ellepte. Hozzátettem 2 gerezd fokhagymát, 2 babérlevelet és sóztam.
A keletkező habot szűrőkanállal leszedtem, és puhára főztem a borsót. Kiszedtem belőle a fokhagymát és a babérlevelet és botmixerrel pürésítettem. 10 dkg natúr joghurtba kevertem egy evőkanál teljes kiőrlésű lisztet és behabartam vele a főzeléket. Egyet forraltam rajta és már kész is volt két napra az ebédem. Dobozba tettem, és viszem majd magammal a munkába.

Kakukkfüves, rozmaringos zöldségek kerámia tálban

A nagyszerű márványsajtos csirke és sertés mellé finom, illatos sült zöldségek dukálnak. A piacon vettem tegnap gombát (30dkg), zellert (megtisztítva kb. 40 dkg), pár szem krumplit (kb. 40 dkg), sütőtököt, aminek csak a felét használtam fel (ez is 50 dkg volt megtisztítva). Ezeket nagy kockákra vágtam, a gombákat csak elfeleztem. Két fej hagymát is felszeltem. És ki ne maradjon a két darab sárgarépa sem, amiket vastagabb karikákra vágtam.

Előző este beáztattam az eddig Pataki tálnak hitt kerámia edényemet. Mert hogy nem az. Reggel kómásan, kávét szürcsölve elolvastam a dobozán lévő feliratot. Toscana. Hát akkor ez nem Pataki. Jó, hogy így évekkel azután, hogy ajándékba kaptam, erre is rájöttem. De máz nélküli, szóval be kellett áztatni.
Beletettem a sokféle zöldséget, gombát, megöntöztem olíva olajjal, meghintettem sóval, kakukkfűvel és rozmaringgal. Édesapa Szürkebarátjából is került rá úgy másfél deciliter. Sütőbe tettem és fedővel letakarva sütöttem 3/4 órát. Ekkor levettem a fedőt és még pirítottam picit. A zeller és a krumpli a szűk keresztmetszet. Ha azok megpuhultak, akkor minden más is jó.
És hogy micsoda illat terjengett a konyhában, leírhatatlan!

2012. február 11., szombat

Rákóczi túró torta Ritának

A piacon sikerült házi túrót vennem. Igaz, hogy jól összefagytam -10 fokban,de megérte, mert a házi túrónak egész más az íze, mint egy boltinak. Hozzáteszem a boltival sincs semmi bajom, de ez most úgy adta magát. Szombat van, van idő piacra menni. Meg a holnapi ebédhez is megvettem a zöldségeket.
Begyúrtam a linzertésztát: 12 dkg liszttel elmorzsoltam 8 dkg margarint. Hozzáadtam 1 tojássárgát, egy csipet sót és 4 dkg porcukrot. Gyors mozdulatokkal meggyúrtam a tésztát. Folpack-ba csomagolva hűtőbe tettem egy fél órára.

Egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformát készítettem elő, ebbe belenyomkodtam a linzertésztát és villával megszurkáltam. Előmelegített sütőben sütöttem 10 percig.
Amíg sült, 75 dkg túrót összekevertem egy tojással, egy tojássárgával. Hozzáadtam 10 dkg búzadarát, 1 csomag vanillin cukrot, pár csepp vaníliaaromát, 15 dkg cukrot, és jól kikevertem.
A linzer tésztát a sütőből kivéve lekentem sárgabarack lekvárral és elsimítottam rajta a túrót. 25 percre visszatettem sülni.
Amikor már csak 10 perc volt hátra a sütésből, 15 dkg cukrot belemértem egy lábosba, ráöntöttem nem teljes fél deciliter vizet és felforraltam. 2 tojásfehérjét félig habbá vertem és további habverés közben belecsorgattam a forró cukorszirupot. Addig folytattam a habosítást, amíg langyosra hűlt. Az így kapott wind-masszát csillagcsöves nyomózsákba töltöttem és a sütőből kivett tortát párhuzamos csíkokkal telinyomtam. Meghintettem porcukorral vékonyan.

A sütőt takarékra vettem,és visszatettem a felhabozott tortát 15-20 percre,amíg megszáradt rajta a hab és kissé megbarnult.
Amíg ez tartott, baracklekvárt felforraltam és vékony csöves nyomózsákba töltöttem. A sütőből kivett, kész tortára, a fehérje csíkok közé nyomtam és hagytam kihűlni. Körbe vágtam a tortakarika mentén, majd szétnyitva a kapcsot, leemeltem a tortakarimát, és csipkepapíros tálra helyeztem.
A reggel elkészített marcipán rózsákkal díszítettem. Isten éltessen Rita!



2012. február 10., péntek

Szülinapi készülődés

Rita barátnőm születésnapja közeleg. Gyors telefon Editnek és Szilárdnak, meg kellene szervezni a szülinapozást. Mindez tegnap. És mikorra sikerült összehozni? Holnapra, vasárnapra. Agytekervények beindítása, milyen tortát készítsek az ünnepeltnek? Mit főzzek a barátoknak? Mert persze nálam lesz a party.
Edit emlékei szerint Rita az Eszterházy és a Sacher tortát szereti. Véleményem szerint meg igazából mindegy, csak mákos ne legyen. Gondolkodj, Szuzi, gondolkodj.... És igen! Eszembe jutott, hogy Rita a legutóbbi, novemberi találkozásunkkor emlegette a Rákóczi túróst. Jó, akkor legyen Rákóczi, tortaformára igazítva.
Reggel 5-kor kidobott az ágy, szombaton. Atyaég, nem vagyok normális. Kutattam a kis konyhaszekrényben, és találtam marcipánt.  Nekiláttam rózsákat készíteni.

Hármat Rita tortájára, hármat édesanyáéra, ami meg jövő héten készül majd.


No, ez megvan. Irány a piac. Bevásárlás. Igazi házi túrót veszek a Rákóczihoz. Sokat agyaltam, mit főzzek a kis csapatnak. Előveszem a Pataki tálat este, mert be kell áztatni. Megy majd bele rengeteg zöldség olívával meglocsolva. Rá pedig csirkecombok és karajszeletek. Na de mindent nem árulok el előre... Hamarosan úgyis itt lesz az oldalon,minden részletével együtt.

2012. február 9., csütörtök

Csíráztatás

Ma megvettem a csíráztató edényt. Kata barátném mesélt róla, mennyire nagy élmény a csíráztatás. Gondozni, babusgatni a kis magokat, amik hamar meghálálják a gondoskodást, és csírát hajtanak. A csírák tele vannak élettel, egészséggel, és ha rendszeresen fogyasztjuk őket, akkor a sok pozitív energiát átadják nekünk is. Kölest és retekmagot vettem. Kata szerint a retek nagyon hamar ki fog csírázni, a köles kicsit nehezen ébredezik. Vasárnap fogom elkezdeni a műveletet, mert  édesanyának ígértem, hogy viszek kóstolót legközelebb, ha hazautazom. A boltban elég drágán lehet megvásárolni, sokkal kifizetődőbb, ha otthon nekilátunk.
Joghurtba, salátába keverve vagy szendvicsbe téve is nagyszerű étek.